Sztrájkba lép az olasz bírák és ügyészek szövetsége (ANM) az igazságszolgáltatási rendszer tervezett reformja ellen. A Silvio Berlusconi kormánya által két éve meghirdetett nagyszabású változások elleni tiltakozásul a szövetség háromnapos általános munkabeszüntetést jelentett be keddtől kezdődően.

Az ANM a bírói függetlenség korlátozását látja a tervezett módosításokban, és mindenekelőtt a vizsgálóbírói és döntőbírói pályák tervezett elkülönítését kifogásolja.

„Ez a reform kísérlet a teljes igazságszolgáltatási rendszer romba döntésére és a bírói függetlenség korlátozására” – hangoztatta Edmondo Bruti Liberati, a szervezet elnöke. A tervezett módosítások kiterjednek a Legfelső Bírói Tanács (CSM) tagjai megválasztásának eljárására is, amelynek célja – kormányzati indoklás szerint – a tanács összetételének politikai befolyástól való mentesítése.

Ha a reformelképzelések megvalósulnak, a bírák nemcsak politikai pártoknak, de semmilyen politikai célú, illetve környezetvédelmi aktivista csoportnak vagy szerveződésnek nem lehetnek tagjai, és nem vehetnek részt békemegmozdulásokban sem.

Tilos lesz továbbá a bíráknak kapcsolatot tartani a sajtóval, erre kizárólag az államügyészség lesz feljogosítva. Mindezt a bírákat állampolgári jogon megillető szólásszabadság megszüntetéseként értékeli a reform ellen a törvényhozásban fellépő ellenzék.

Berlusconi 2001. júniusi hivatalba lépése óta ez lenne a harmadik alkalom, hogy az ANM sztrájkkal fejezi ki tiltakozását a reformok ellen. A szervezet legutóbb márciusban jelentette be munkabeszüntetési szándékát, akkor azonban végül is lefújták a sztrájkot.

Fabio Roia, a bírókat tömörítő „Egység az alkotmányért” szerveződés főtitkára, most országos kampányra hívott fel a reform ellen.