Első fokon elutasította a Fővárosi Bíróság azt a keresetet, amelyet négy képviselő indított a Nemzetbiztonsági Hivatal ellen – jelenti a HavariaPress.

A pert a parlament brókerbizottságának elnöke és három ellenzéki honatya kezdeményezte, mivel szerintük a hivatal törvénytelenül akadályozta meg, hogy betekinthessenek Kulcsár Attila telefon-lehallgatási jegyzőkönyveibe. A bizottság tagjai kétszer is kikérték a hivataltól az 595 darab lehallgatási jegyzőkönyvet, ám azt egyszer sem kaphatták meg. A képviselők úgy vélték, az NBH húzni akarta az időt a bizottság áprilisi megszűntéig, ezt az eljárást ezért tipikus hivatali packázásként értékelték.

Az ügy tárgyalásán az alperes képviselője úgy vélte, törvényesen tagadták meg a jegyzőkönyvek kiadását. Álláspontjuk szerint ugyanis azokat csak a bizottság egyhangú döntése esetén adhatták volna ki, ám a kérelmet a nyolc tagú grémiumból mindössze négy honatya jegyezte. Amint az alperes képviselője megjegyezte, a képviselőket tájékoztatták is arról, mik a kikérés törvényes feltételei. Az első fokon eljáró bíróság a múlt hétfői tárgyalás után, e hét kedden hozott ítéletet, melyben elutasították a képviselők keresetét, arra hivatkozva, hogy nem megfelelően nyújtották be a kérelmet. Az ítélet a pert indító képviselők fellebbezése miatt még nem jogerős.