Rendőröket kért a bíróságokra a belügyminisztertől Lomnici Zoltán Legfelsőbb Bíróság és az Országos Igazságszolgáltatási Tanács elnöke – írja a Népszabadság. A főbíró szerint az utóbbi időkben túlságosan gyakran fordul elő atrocitás a bíróságokon, a perek résztvevői megfenyegetik a bírókat, egymást, sőt tettlegességre is sor került már.

A különböző atrocitások megelőzése érdekében folyamatos rendőri jelenlétet kért elsősorban a nagyobb bíróságokon a belügyminisztertől Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság és az Országos Igazságszolgáltatási Tanács elnöke. Lomnici közölte, hogy kész hozzájárulni az ezzel kapcsolatos költségekhez – írja a Népszabadság.

A lap szerint a főbíró kedden folytatott megbeszélést Lamperth Mónikával, ami után közölte, tavaly 74 rendkívüli esemény történt, ami nyolcszor több mint egy esztendővel korábban. Ebből 13 esetben a bírót, hatszor a peres eljárások más résztvevőit fenyegették meg, de a közelmúltban egy ellenérdekű felek között kitört dulakodás verekedésbe is torkollott a Pesti Központi Kerületi Bíróságon, ahova még a mentőt is ki kellett hívni.

Lomnici szerint ezekben a helyzetekben nem jogosultak intézkedésre a rendészek, akiknek amúgy sincsenek megfelelő eszközeik, hogy megfékezzék a rendbontókat. Előfordulhat ugyanakkor az is, hogy a bíró a tárgyaláson rendeli el a vádlott őrizetbe vételét, ami rendőri közreműködés nélkül nem hajtható végre.

A belügyminiszter megígérte, hogy szabadidős rendőrök látnak majd el szolgálatot a bíróságokon. Lamperth szerint erre szeptembertől lehet számítani a fővárosban és a nagyobb Pest megyei bíróságokon, jövő januártól pedig vidéken is biztosítanak rendőrt. A rendőri jelenlétről együttműködési megállapodást köt a belügy és a főbíró, amelyben a finanszírozással kapcsolatos kérdéseket is rögzítik – írja a Népszabadság.