Nem tett vallomást a bíróságon a rendőrgyilkossággal vádolt Engel Zoltán, aki tavaly májusban agyonlőtt egy rendőrtisztet a II. kerületben – jelenti a HavariaPress.

A 42 éves, büntetett előéletű férfi ügyének tárgyalása pénteken délelőtt kezdődött meg a Fővárosi Bíróságon. A hivatalos személy sérelmére, több emberen elkövetett emberölési kísérlettel vádolt Engel ráadásul ügyének zárt tárgyalását kérte, ám ezt a bíróság elutasította. Mivel a férfi nem kívánt vallomást tenni, hiszen – mint mondta – képtelen lenne beszélni az esetről, a bírák az első tárgyalási napon két orvosszakértőt hallgattak meg. A szakértők egyebek mellett elmondták, hogy nem látták bizonyítottnak a jelenleg tolókocsival közlekedő vádlott azon állításait, melyek szerint a rendőrgyilkosság idején drogok hatása alatt állt volna.

A vádirat szerint a vádlottra tavaly májusban több, egymástól függetlenül – rablás, csalás és vesztegetés miatt – kiadott körözés alapján próbált lecsapni a rendőrség. Az ORFK szervezett bűnözés elleni nyomozói, miután tudomást szereztek a vádlott telefonszámáról, bírói engedéllyel lehallgatták a beszélgetéseit. Így értesültek róla, hogy május 13-án kora reggel súlyos, vagyon, illetve személy elleni bűncselekményre készül Pesthidegkúton. Mint kiderült, a férfi az ismert művész, Tabányi Mihály családi házának melléképületében rejtőzött el, feltehetőleg azért, hogy meggyilkolja, majd kirabolja a zenészt.

A rendőrök ezért azonnal a helyszínre siettek, hogy elfogják a támadót, majd bekerítették a melléképületet. Felszólításukra azonban Engel váratlanul kitört a melléképületből, és megpróbált végezni az akcióban részt vevő egyik rendőrnővel, majd tűzpárbajba keveredett Borsos József századossal. Engel hét lövése körül Borsost egy a mellkasán, egy pedig a csípőjén találta el, így a tiszt pár percen belül életét vesztette. Borsos azonban halála előtt még viszonozta a tüzet, és három lövéssel életveszélyesen megsebesítette a vádlottat. Engelt még a helyszínen elfogták, és azóta előzetes letartóztatásban van.

Engel büntetőügyének tárgyalása jövő szerdán zárt ajtók mögött folytatódik majd a Fővárosi Bíróságon, míg egy héttel később a bíróság helyszíni tárgyalást folytat majd le. A pénteki tárgyalás idején egyébként a tárgyalótermet nagy számú géppisztolyos őr vigyázta, bent a tárgyalóteremben pedig öt, ugyancsak géppisztolyos őr figyelte a vádlott mozdulatait.