India után az Európai Unió rendelkezik a világ legnagyobb szavazótáborával. A holland és brit választással ma kezdődő négynapos szavazás során 340 millió állampolgárt várnak urnákhoz.

Az Európai Parlament a világ legnagyobb, több országot érintő törvényhozó testülete, az EU intézményei közül az egyetlen, amelynek összetételéről közvetlen szavazással döntenek az állampolgárok. A leköszönő parlament 626 tagját is közvetlenül választották meg 1999-ben az akkor még csak tizenöt tagország állampolgárai. A Nizzai Szerződés értelmében az új parlamentbe 732 tagot választanak az immár 25 tagország szavazói. Az EU 340 milliós szavazótábora mintegy 15 ezer jelölt közül választhat a június 10. és 13. között sorra kerülő választásokon.

Az Európai Parlament kulcsfontosságú és egyre fajsúlyosabb szerepet játszik az EU törvényhozó folyamatában, ennek ellenére a szavazásokon való részvételi arány 13 százalékponttal csökkent az utóbbi harminc évben: míg 1979-ben 62 százalékos részvételi arányt jegyeztek, 1999-ben már csupán 49,2 százalékost. Az érdeklődés az idén várhatóan tovább csökken.