A tegnapi bírósági tárgyaláson sem derült ki, drog hatása alatt volt-e M. Giorgio Richard, amikor részt vett a zászlóégetéssel végződött január 11-i tüntetésen a Tilos Rádió előtt. A csoportos garázdasággal vádolt M. Giorgo ügyében kirendelt orvos szakértő korábban úgy nyilatkozott, hogy egyetlen ismert szer hatásának sem felelnek meg a vádlott által felsorolt tünetek.

A vádlott ugyanis azt állította: a tüntetésen egy uszodai ismerősétől kapott mentolos ízű cukorka elfogyasztása után roszszul lett, „tombolt” a feje, megfordult vele a világ, és öntudatlan állapotba került. A fenti álláspontot osztotta a védelem kérésére kirendelt Funk Sándor addiktológus, eseti szakértő is, aki később azonban felülvizsgálta januári szakvéleményét, és az április végi tárgyaláson már nem tartotta kizártnak, hogy M. Giorgio amfetamin, ecstasy vagy valamilyen – ízesített tabletta formájában is hozzáférhető – antidepresszáns szer hatása alá kerülhetett.

Bővebben:
http://www.nepszabadsag.hu/Default.asp?…