Az Országgyűlés a nyári szünet előtti utolsó, rendkívüli ülésnapon fogadta el a területfejlesztésről szóló törvény módosítását, amely előírja Kistérségi Fejlesztési Tanácsok létrehozását, bővíti a régióknak juttatható forrásokat és a döntéshozatalban nagyobb szerepet ad az Országos Területfejlesztési Tanácsnak.

Minden kistérségben meg kell alakítani a kistérségi fejlesztési tanácsokat, ezzel biztosítható hogy minden település aktív résztvevője legyen a kistérségi politikának és hogy a régiók 2007-től önállóan pályázhassanak uniós forrásokra- mondta Nagy Sándor, a Miniszterelnöki Hivatal területfejlesztésért felelős politikai államtitkára. A tanácsokban minden település küldöttje helyet kap. Budapesten és Debrecenben nem kötelező a tanács megalakítása, mert ezen a két helyen egy település alkot egy kistérséget. Nem kell fejlesztési tanácsot alakítani ott sem, ahol többcélú kistérségi társulás alakult és a tagok szavazata alapján felvállalta a területfejlesztési feladatokat.

A többcélú kistérségi társulásokról szóló törvényt Mádl Ferenc köztársasági elnök megküldte az Alkotmánybíróságnak előzetes normakontrollra. A társulások létrehozásának nem feltétele a törvény hatályba lépése – közölte korábban a Belügyminisztérium.

Önálló fejezetet kaphatnak a régiók a költségvetésben

Az Európai Unió 2007 januárjában kezdődő hét éves pénzügyi ciklusában jelentős támogatást szerezhetünk meg, ezért jól megtervezett kistérségi fejlesztési programokat kell kidolgozni – hangsúlyozta az államtitkár. A hivatal azt szeretné elérni, hogy a 2005-ös költségvetésben már önálló fejezetben jelenjen meg a régiók támogatása – mondta Nagy Sándor. A törvény előírja a Budapesti Agglomerációs Fejlesztési Tanács létrehozását is, függetlenül attól, hogy Budapest és Pest megye egy régióhoz fog-e tartozni 2007 után.

Ötvenkét pályázatot már elbíráltak

A regionális operatív program kiírásaira eddig 110 érvényes pályázat érkezett 23 milliárdos támogatási igénnyel. A hivatal eddig 52 pályázatot bírált el, ezzel több mint 11 milliárd forint támogatásról döntött.

Könyvsorozat jelenik meg a kistérségekről

A Nemzeti Területfejlesztési Hivatalban bemutatták a Kistérségek Értéktára című könyvsorozat most megjelent első hét kötetét, amelyek Magyarország hét régiójának egy-egy kistérségét mutatják be. A kiadványok részletezik a kistérségek természeti adottságait, idegenforgalmát, arculatát, történelmi hagyományait, épített örökségét, gazdálkodását, népi mesterségeit, kulturális és tudományos tevékenységét. A könyvsorozat 168 kötetből áll, amelyek 2006-ig jelennek meg.