Megkétszereződött az illegális szoftverekből származó kár

2004.07. 8. Prím

A felmérések szerint a világ szoftvergyártói 2003-ban 29 milliárd dollár bevételtől estek el a programok illetéktelen másolása miatt, ez az összeg több mint kétszerese az egy évvel korábbi kárnak.

A kérdéssel foglalkozó Business Software Alliance (BSA), és az IDC elemzőcsoport felmérése azt mutatja, hogy a világon telepített összes szoftver minimum 36 százaléka engedély nélkül másolt illegális kópia. Érdekes adat, hogy a legnagyobb kár, 9,6 milliárd dollár a nyugat-európai régióból eredeztethető, ezt követi Ázsia, és Észak-Amerika. A másolt szoftverek aránya Vietnámban és Kínában a legmagasabb, eléri a 92 százalékot, ez után következik Ukrajna 91, Indonézia 88, majd Zimbabwe és Oroszország 87 százalékkal. A nem listavezető, de igen magas kelet-európai százalékarányok miatt ez a régió 70 százalékos átlaggal megelőz minden más térséget, például Ázsiát (53%), Latin-Amerikát (63%), vagy Nyugat-Európát (36%). Az adatokból jól látható, hogy a másolt szoftverek aránya nem áll egyenes arányban az okozott anyagi kárral, ennek oka nagy értékű programok és a számítógépesítettség magas aránya a gazdaságilag fejlettebb országokban.

  • kapcsolódó anyagok
BSA