Várhatóan két hónapon belül aláírják a magyar-amerikai egészségügyi keretegyezményt – számolt be Kökény Mihály egészségügyi miniszter washingtoni útjáról hazatérve. Az együttműködés egyik kiemelt területe az egészségügyi informatika fejlesztése lesz.

Szó sincs arról, hogy a magánbiztosításon alapuló egészségügyi rendszert importálnák, ugyanakkor nagyon sokat tanulhatunk az amerikai egészségügytől, módszereket, technikákat, hiszen sok hasonló kihívással küzdenek – jelentette Kökény Mihály egészségügyi miniszter, aki vasárnap Washingtonból hazatérve a Ferihegyi repülőtéren tartott sajtótájékoztatót kétnapos amerikai tárgyalásainak eredményéről.

Az egészségügyi miniszter két héttel Medgyessy Péter miniszterelnök látogatása után utazott az Egyesült Államok fővárosába, ahol az amerikai egészségügyi miniszterrel, a Világbank vezetőivel tárgyalt, s látogatást tett az amerikai rákintézetben, a nemzeti egészségügyi intézetben, a washingtoni Kossuth-házban pedig kint tanuló magyar orvostanhallgatókkal, illetve Amerikában kutató magyar orvosokkal, ott élő egészségügyi szakemberekkel találkozott.

Az egészségügyi miniszter beszámolója szerint két hónapon belül aláírhatják a magyar-amerikai minisztériumi keretegyezményt, amely konkrét feladatokkal, határidőkkel jelöli ki a jövőbeli együttműködés területeit. A tervezet szövegét a tárgyalások során át is nyújtották az amerikai egészségügyi miniszternek. Az együttműködés elsősorban a megelőzést helyezi előtérbe.

A népegészségügy mellett keretegyezmény kiemelt területe az egészségügyi informatika. Kökény Mihály megjegyezte: a tanácsokat szívesen fogadjuk, akárcsak azokat az egészségügyi informatikával foglalkozó cégeket, amelyek jelenleg is megtalálhatók a magyar piacon, s közcélú magánbefektetések formájában támogatják azt, hogy a magyar egészségügyben a modernizációhoz szükséges információtechnológia fejlődhessen a következő években.

Washingtoni látogatásán az egészségügyi miniszter a rákintézetben konkretizálta azokat a területeket, melyek az Országos Onkológiai Intézet és az amerikai rákintézet közös témái lehetnek, valamint megállapodott arról is, hogy a környező európai országokkal együtt közös képzést, konferenciát rendeznek a bioterrorizmus veszélyével kapcsolatban.