A kínai állami média bejelentése szerint a hatóságok “népi háborút” indítottak az interneten található kínai pornóoldalak ellen, és felszólították az érintett website-okat, hogy legkésőbb szeptemberig távolítsák el erkölcstelen anyagaikat.

A China Daily napilap információi szerint a kínai rendőrség eddig közel 500, erotikus képeket és filmrészleteket tartalmazó internetes oldalt azonosított. Zhou Yongkang, a Védelmi Minisztérium vezetője határozott fellépést ígért, és szigorú büntetést helyezett kilátásba a törvény megszegőinek. Hu Jintao elnök még ezen is túlment, és “népi háború” megindítását sürgette az internetes pornóoldalak ellen. A nyilatkozatokat követően rövid idő alatt 22 ezer bejelentés gyűlt össze a kormány hivatalos honlapján, amely a beérkező panaszok regisztrálást végzi.

A Xinhua hírügynökség hangsúlyozta, hogy számos internetes oldal – még a legjelentősebbek között is – “erkölcstelen és pornográf” tartalommal igyekszik nagyobb látogatottságot elérni. Ezek az oldalak elveszítik hírközlési engedélyüket, amennyiben szeptemberig nem távolítják el törvénybe ütköző tartalmaikat. A kínai vezetés számára – amely mindig szem előtt tartotta a fiatalság megfelelő nevelését – az interneten található pornográf anyagok jelentik az egyik legsúlyosabb fenyegetést. A Kommunista Párt vezetői már tavasszal erélyesebb hatósági fellépést sürgettek a fiatalok erkölcsének megóvása érdekében, és a korábbi ideológiai kampányokat idézve súlyos büntetést helyeztek kilátásba az ellenszegülőknek.

Ezzel egy időben tovább szigorították az interneten szörfözők ellenőrzését, ami rendkívül bonyolult feladat, tekintve, hogy az országban jelenleg körülbelül 80 millió állampolgár használja rendszeresen a világhálót. Ezidáig több mint 16 ezer internet kávézót zártak be, és bejelentették, hogy egyelőre nem adnak ki újabb működési engedélyeket.