Újabb EP-tisztségeket kapnak a magyarok

2004.07.22. origo

Újabb vezető tisztségekre számíthatnak magyar képviselők az Európai Parlament bizottságaiban. Lévai Katalin az EP jogi bizottságának, Gurmai Zita pedig a női esélyegyenlőségi bizottságnak lesz az alelnöke.

Lévai Katalin volt esélyegyenlőségi miniszter - aki Gurmai Zitával együtt az MSZP listáján lett európai parlamenti képviselő - elmondta: a jogi bizottság kulcsfontosságú szerepet játszik az EP tevékenységében. Minden jogszabály keresztülmegy a testületen, mindegyiket véleményezi, és ebből adódóan a többi bizottsággal is szoros kapcsolatban áll. Gurmai Zita pedig arról beszélt, hogy ő korábban is, még mint megfigyelő, dolgozott a női esélyegyenlőségi bizottságban, azaz alelnöki tiszte a folytonosságot jelenti.

Korábbi közlések szerint egy harmadik szocialista képviselő, Fazakas Szabolcs elnöki posztra számíthat az Európai Parlament költségvetés-ellenőrzési bizottságában, a fideszes Schmitt Pál pedig várhatóan megkapja majd a kulturális bizottság első alelnöki posztját. Mindezekről a tisztségekről a hivatalos szavazás csütörtökön esedékes, de ez a hagyományok alapján inkább csak formalitásnak számít: a jelöléseket a különböző frakciók és nemzeti képviselőcsoportok vezetői már egyeztették, jóváhagyták.