Mindkét vezető vétett a KRESZ szabályi ellen

A Somogy megyei Bíróság mindkét gépkocsivezetőt vétkesnek találta abban, hogy tavaly októberben a volt közlekedési minisztert szállító Audi és egy Trabant összeütközött.

Két év négy hónap, fogházban letöltendő szabadságvesztésre ítélte a Kaposvári Bíróság Letenyei Ferencet, Nógrádi László ex-közlekedési miniszter sofőrjét, emellett három évre a gépkocsivezetéstől is eltiltotta. Minden bizonnyal nem jogerősen. Az ítélet kimondja, hogy mind az Audi, mind pedig az elékanyarodó Trabant vezetője vétett a KRESZ szabályai ellen.

Letenyei Ferenc, a miniszteri sofőr csak közvetlen a baleset előtt kapcsolta be a szirénát. A bizonyítás során az is kiderült, hogy az ordacsehi kereszteződés előtt, Bogláron, már majdnem frontálisan ütközött egy manőver során. Letenyei Ferenc azonban leginkább azért okolható, mert nem győződött meg arról, hogy az odakanyarodó vagy az elé kanyarodó Trabant megadja-e neki az elsőbbséget az előzni tilos táblánál és a záróvonnal védett úton.

Egyébként a kis kocsi, a bizonyítékok szerint fékezett a kanyarodáskor, de a sofőr nem húzódott félre a megkülönböztetett jelzést használó autó elől, vélhetően nem vette észre az Audit. A bíró szerint Csizmadi Attilát éppen azért terheli a felelősség, mert ha a kanyarodás előtti utolsó pillanatban még hátranéz, talán elkerülhető lett volna a baj. Mint emlékezetes, a baleset során a fiatalember és a menyasszonya is meghalt.