Eltávolítják állásukból azokat a brit rendőröket, akik szélsőséges mozgalmakhoz, elsősorban is a legnagyobb szélsőjobboldali erőhöz, a Brit Nemzeti Párthoz csatlakoznak – erről döntöttek egyhangúlag a brit rendőrfőnökök szövetségének (Acpo) országos értekezletén.

A döntésről szóló közlemény szerint sem rendőrök, sem a rendőrség állományában dolgozó más alkalmazottak nem lehetnek olyan szervezet tagjai, amely alapokmányában, céljaiban és nyilatkozataiban szembeszáll a faji egyenlőség biztosításának általános kötelmével. Chris Fox, az Acpo elnöke a nyilatkozatot ismertetve külön kiemelte, hogy ez különösen vonatkozik a Brit Nemzeti Pártra.

A parlamenten kívüli, viszont több városi képviselőtestületben jelenlévő BNP-t a brit politikai közélet szereplői – irányultságtól függetlenül – fajüldöző pártnak tartják. Az ellenzéki brit konzervatívok vezére, Michael Howard egy néhány hete mondott beszédében a csoportot “politikai pártnak álcázott gazemberek gyülekezetének”, a brit belpolitika szövetén éktelenkedő “szégyenfoltnak” minősítette.

A BNP európai parlamenti választási kampányát személyesen Jean-Marie Le Pen, a francia szélsőjobboldali Nemzeti Front vezére segítette, akit a baloldali brit kormány belügyminisztere annak idején őrizetbe vétellel fenyegetett meg gyűlöletkeltés esetére. Le Pent – a Brit Nemzeti Párt egyik manchesteri rendezvényéről távoztában – végül a brit rendőröknek nem őrizetbe venniük, hanem megvédeniük kellett, miután kocsijára több száz tüntető támadt, és kis híján kirángatták az autóból.

A BNP ellen egyébként két hete rendőrségi vizsgálat folyik, miután a BBC egy rejtett kamerával felvett riportfilmjében a párt vezető tisztviselői az iszlámot gyalázó, muszlimok kiirtására felszólító kijelentéseket tettek. A komoly botrányt kavaró dokumentumfilmben hallható volt, amint Nick Griffin, a BNP vezére egy gyűlésen “ócska, gonosz vallásnak” minősíti az iszlámot, amelyet szavai szerint “elmebetegek terjesztenek a világban már 1300 éve”. A párt egyik városi tanácsnoka – a több százezres nagy-britanniai pakisztáni közösség tagjait jelölő, igen rosszízű angol kifejezést használva – egyenesen a rejtett kamerába mondta bele: semmi más vágya nincs, mint az, hogy “pakikat” lődözzön halomra. A film sugárzása után a BNP számlavezető bankja zárolta a párt betéteit.