Kellő leleményességgel és erőszakossággal minden körülmények között jól tudunk keresni – Nagy-Britanniában. A börtöncella komforfokozata nem felelt meg az életfogytiglanira ítélt rabnak, ezért többször feljelentette az államot. A pereskedés Angliának 125 ezer fontjába, átszámítva csaknem 60 millió forintjába került.

Négy évvel ezelőtt egy angol rendőr megállított ellenőrzésre egy autóst, és megállapította, hogy az nem fizette be a gépkocsija után járó éves adót. A szabálysértő erre pisztolyt rántott, lövöldözni kezdett, és ennek során megölt három rendőrt és egy civil járókelőt. A bíróság ezért a George Night nevű férfit, aki korábban biztonsági őr volt, kilencszeres életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélte.

George Night megkezdte büntetése letöltését, de közben sorra pereli az államot, illetve a fegyház igazgatóságát. Első keresetében előadta, hogy emeletén egész éjjel ég a villany, ezért nem tud aludni, ami sérti emberi jogaiban, hiszen az emberi jogokat taglaló törvény tiltja a kínzást, a kegyetlen vagy rendkívüli büntetést. A második menetben azért perelte a fegyintézetet, mert a zárkájában lévő tévékészüléken nem nézhető az ötös csatorna. A következő panasz, amivel bírósághoz fordult, úgy szólt, hogy zárkájában csak egy konnektor van, ezért villanyborotválkozás közben nem tudja használni a villamos fogkeféjét. Végül az ügyben fogalmazott meg keresetet, hogy nincs a cellájában külön WC, és ami végképp felháborító, nem adnak neki egy második matracot, ezért mélyvénás trombózis fenyegeti.

A bíróság valamennyi keresetét elutasította, de minden alkalommal összeült, meghallgatott egy csomó illetékest, majd természetesen magát Night-ot, sőt a matrac ügyében még egy orvos-szakértőt is, aki kimondta, hogy a második matrac hiánya nem okoz mélyvénás trombózist. A tanúkihallgatások, a tárgyalások előkészítése, lefolytatása, az orvos szakértő és az érdekelt bírósági dolgozók mindezzel kapcsolatos díjazása eddig összesen 125 ezer fontot, azaz átszámítva csaknem 60 millió forintot tett ki.