A MÁV Rt.-nél pénteken a szolgálattevők meghallgatásával folytatódott a budapesti Déli pályaudvaron történt baleset körülményeinek pontos feltárása. Az előírt szolgálati helyén volt a mozdonyvezető és a tolatásvezető, de a szolgálatvezetők meghallgatása során azt vizsgálják, hogy az előírásokat maradéktalanul betartották-e, “valamint, hogy azok összhangban voltak-e az általánosan előírt szabályokkal” – derül ki a vasúttársaság Kommunikációs Igazgatóságának közleményéből, amelyet pénteken délben juttatott el az MTI-hez.

A MÁV tájékoztatása szerint a vizsgálat kiterjed “a mozdonyvezető és a tolatásvezető közötti mikrohullámú rádiókapcsolat rekonstrukciós kísérletére, illetve a tolatási rádiókörzetben lévő rádiók műszaki hátterének feltárására”, valamint azt is elemzik, mit regisztrált az úgynevezett menetíró.

A tájékoztatásból további részletek is kiderülnek a balesetről: a tolatást a mozdonyvezető a mozdonyvezető fülkéből, a tolatásvezető az utolsó kocsiból, a forgalmi szolgálattevő az állomásról végezte, s a “tolatásvezető lefeküdt a kocsi peronjára, mikor észlelte a bak áttörését”. A kárbecslés is folyamatban van, de a teljes körű kárfelmérés várhatóan egy hetet vesz igénybe; a helyreállítási munkálatok ezt követően kezdődnek el – közölte a MÁV. “Az előzetes szemrevételezési vizsgálat alapján nagy valószínűséggel megállapítható, hogy a Déli pályaudvar tartószerkezete nem sérült, az épület állapota az utasok biztonságos közlekedését nem veszélyezteti” – áll a közleményben.

A csütörtök délelőtti balesetben egy tolató szerelvény utolsó kocsija áttörte az 5. vágány ütközőbakját, és felszaladt a peronra, félig elsodorva egy pizzásbódét, amelyből két nő az ablakon keresztül ugrott ki. A szerelvény utolsó előtti vagonja, egy büféskocsi kisiklott. Személyi sérülés nem történt. Mándoki Zoltán, a MÁV vezérigazgatója az MTI kérdésére mintegy 100 millió forintra becsülte a kárt. Ugyanakkor Stromajer Andrea kommunikációs igazgató csütörtökön az MTI-nek elmondta: egy új kocsi 300 millió forintba kerül, s azt már lehet tudni, hogy a megsérült vagon totálkáros lett.