Az MSZP “nagyon álságosnak” tartja, hogy a Fidesz a Parlament rendkívüli ülésének napirendjére kívánja tűzni a sorkötelezettség kérdését, holott ebben hónapok óta folynak a négypárti tárgyalások – mondta Zuschlag János, az MSZP országgyűlési képviselője vasárnapi sajtótájékoztatóján.

A Fidesz egyéb javaslatai lehetővé teszik, hogy bármikor, amikor az aktuális kormány érdekei úgy kívánják, a sorkötelezettség visszaállítható legyen, hívta fel a figyelmet a képviselő.

Simicskó István, az Országgyűlés Honvédelmi Bizottságának fideszes alelnöke azt mondta: a Fidesz konkrét javaslattal állt elő, amit az Országgyűlés elé terjesztett. Álláspontjuk szerint ezzel az országgyűlési határozati javaslattal – amely nullában határozza meg a sorkatonai szolgálatot letöltők létszámát – törvényesen, jogszerűen megszüntethető a sorkatonai szolgálat.