Az előkészítő munka lezárult, készen van az egészségügyi reformról szóló törvényjavaslat. Ezt a tervek szerint augusztus végén tárgyalja meg a kormány, és ezt követően várhatóan benyújtja a parlamentnek – nyilatkozta Radnai György.

A reformért felelős kormánybiztos augusztus közepétől már a Pénzügyminisztérium közigazgatási államtitkára lesz. A váltást a reform sikerével magyarázza, és hangsúlyozza: továbbra is részese lesz az egészségügyi változásoknak. A reformért ezentúl a Kökény Mihály vezette egészségügyi tárca mellett a pénzügyi is felelős lesz. A közös munkának – mondja – az az indoka, hogy a tapasztalatok szerint az így sikeres: az 1997-98-as nyugdíjreformot is ugyanígy, a pénzügyi és az egészségügyi tárca közös felügyeletével hajtották végre.

Bővebben:
http://www.nol.hu/cikk/328653/