Eddig több mint egymillió forint bírságot szedtek be taxisoktól szabálytalan droszthasználat miatt. A fuvarozóknak, noha a határidő május elsején lejárt, még vagy harmada nem váltotta ki a drosztengedélyt, azonban legkésőbb jövő márciusig ők is kénytelenek lesznek ezt megtenni, mivel nélküle nem vizsgáztathatják le a taxit – írja a Népszabadság.

Eddig a Budapesten engedéllyel működő taxisok körülbelül hetven százaléka – négyezer fuvarozó – váltotta ki a droszthasználati engedélyt – írja a Népszabadság. A taxiállomásokat kezelő kht. vezetője szerint ez biztató, ám a jogszabályban erre előírt határidő május elsején járt le. Héray László szerint a késlekedők megszegik a szabályozást, ezért joggal büntetik őket a közterület-felügyelők. Héray abban bízik, hogy legkésőbb 2005. március 31-ig minden szabályosan fuvarozónak meglesz az első évi passzusa (az a határnap) – írja a Népszabadság.

Bizakodásának oka, hogy elérték: a közlekedési felügyelet csak azt a taxit vizsgáztathatja le, azaz csak annak adhat műszaki engedélyt a következő egy vére, amelynek gazdája a vizsga előtt kiváltja a bruttó 21250 forintos arra az évre szóló drosztengedélyt. Sok taxisnak ugyanakkor még azért nincs ennek ellenére meg az engedélye, mert a vizsgaidőpontokat egy évre egyenletesen elosztva adják meg.

A lap szerint azonban várható , hogy a droszthasználati engedélyek száma kevesebb lesz majd, mint a taxiengedélyek száma. Hogy a különbség pontosan mekkora lesz, majd jövő tavasszal derül ki, amikor összevetik a taxiállomás-használati engedélyt kiváltók listáját a nyilvántartottakéval. Akinek nincs meg az előbbi, annak szolgáltatói engedélyét nem hosszabbítják meg.

A fővárosi közterület-felügyelet addig is keményen büntet. Varsányi Péter igazgató szerint július elseje óta 149 taxis ellen jártak el a drosztengedély hiánya, a droszton kívüli szabadjelzéses várakozás és a kocsi hosszabb időre történő elhagyása miatt, vagy azért, mert a droszton a megengedettnél többen álltak. 58 taxist helyben büntettek meg, 449 ezer forint összértékben, 91-et távollétében (813 ezer forint), 69-et pedig feljelentettek. A tapasztalatok szerint a taxisok a Kossuth téren, a Nyugati téren, a Szabadság téren, az Andrássy úton, a Teréz körúton, a Bartók Béla úton, a Kútvölgyi úti kórháznál, a csepeli belvárosban, valamint a Thököly úton és az Állatkerti körúton sértették meg leggyakrabban a szabályokat.

A fuvarozók számára jelenleg 285 droszt, összesen 1350 beállóhelye áll rendelkezésre Budapesten, ám az V. kerület még mindig nem adta át a fővárosnak a régóta áhított hatvan helyet, és a többi kerülettől (főleg a IX.-től, a II.-tól, a VI.-tól és a XI.-től) még nem érkezett válasz a tulajdonosi hozzájárulás iránti kérelemre. Ha ezek is meglennének, a beállóhelyek száma megközelítené az 1600-at. A kerületi önkormányzatok azonban féltik átadni fizetőparkolóikat a taxisoknak – írja a Népszabadság.