A szabad szoftverek mellett elkötelezett civil szervezetek augusztus 24-én békés demonstrációt szerveznek a Külügyminisztérium épülete előtt.

Az FSF.hu Alapítvány a Szabad Szoftverek Magyarországi Népszerűsítéséért és Honosításáért által kezdeményezett és az Összefogás a szabad szoftverek elterjesztéséért Alapítvány (FSN), valamint az Magyar BSD Egyesület által is támogatott rendezvényen egy petíciót is átadnak a szervezők a külügyi tárcának, melyben annak a szavazatnak a visszavonását kérik, mellyel hazánk a versenyképességi tanács május 18-i ülésén támogatta az EU-nak a számítógéppel kapcsolatos találmányok szabadalmaztathatóságáról szóló direktívajavaslatát.

A direktívát ugyan az Európai Parlamentnek még jóvá kell hagynia, ám szakértők szerint az esetleges módosítások keresztülvitele ezúttal gyakorlatilag lehetetlen, hiszen a változtatások elfogadásához az EP-képviselők abszolút többségének jóváhagyására van szükség – függetlenül attól, hogy jelen vannak-e a szavazáson, vagy sem –, ami a gyakorlatban kétharmados vagy háromnegyedes többséget jelenthet.

A demonstráció szervezői – és általában a szoftverszabadalmak ellenzői – azonban azt remélik: még kijárható, hogy a versenyképességi tanács újratárgyalja és módosítsa a javaslatot.

Bővebben:
http://it.news.hu/…_content.php?…