Június végéig az Országgyűlés elé terjesztik az igazságügyi szakértői tevékenységet újra szabályozó törvényt.

Június végéig az Országgyűlés elé terjesztik az igazságügyi szakértői tevékenységet újra szabályozó törvényt – mondta el csütörtökön Hende Csaba, az Igazságügyi Minisztérium politikai államtitkára Szombathelyen, ahol átadta a tárca hatvan millió forintos támogatásával létrehozott regionális feladatokat is ellátó igazságügyi szakértői intézetet.

A Nyugat-Dunántúli régióban eddig Győrött és Veszprémben működött igazságügyi szakértői intézet, a szombathelyi intézmény a Vas és Zala megyében működő bíróságok munkáját segíti majd; évente több ezer ügyet vizsgálnak majd meg az intézet szakértői – hangzott el a megnyitón.

Hende Csaba ez alkalommal szólt arról, hogy az előkészítés alatt álló törvény egyértelműen szabályozni fogja a szakértői munka feltételeit, a bíróságok által felkért igazságügyi szakértők jogait és kötelességeit.

  • A törvényjavaslat elfogadása, illetve a törvény életbe lépése után mód lesz arra, hogy a szakértők a bírósági végrehajtókhoz hasonlóan irodákat hozhassanak majd létre, illetve gazdasági társaságot alakítva működhessenek – mondta.

Az államtitkár szerint mindez nem sérti majd az igazságszolgáltatás függetlenségét, mert a szakértői felelősség nem változik, továbbra is személyesen a szakértőket és nem a szakértői irodákat kérik majd fel a bíróságok egy-egy munka elvégzésére.

  • A törvénytervezet egyébként szankcionálja azokat a szakértőket akik rendszeresen késve adják meg szakvéleményüket és ezzel lassítják a bíróságok munkáját. Ilyen esetben a szakértőnek komoly összegű kötbért kell fizetnie – mondta.

Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a Szombathelyen létrehozott szakértői intézettel a Vas és Zala megyékben élőket kívánják segíteni, hiszen eddig sokaknak száz kilométereket kellett utazniuk, ha egy-egy ügyben a bíróság őket is érintő szakértői vizsgálatot rendelt el.

Az új intézményben – amelyben orvosszakértő, könyvszakértő és gépjármű szakértő dolgozik – az építők már figyelembe vették a 2002-ben hatályba lépő esélyegyenlőségi törvényt is: az épületbe kerekesszék emelő liftet is beszereltek.