Új borszabályokat kér Budapest

2004.08.20. Világgazdaság / Hazafi László

Várhatóan sürgős jogszabály-módosítást kezdeményez Magyarország az unió illetékes irányító bizottságánál annak érdekében, hogy az idei jó szőlőtermés miatt keletkező törkölyt feszültségek nélkül ki lehessen vonni a piacról – értesült a Világgazdaság.

A gondot az okozza, hogy az uniós előírások szerint a 80 hektoliternél több bort előállító pincészeteknek a törkölyt kötelezően le kell pároltatniuk, de a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) által kiírt pályázaton a hazai feldolgozócégek a várható törkölymennyiségnél jóval kisebb kapacitással jelentkeztek be. Az idei szőlőből előreláthatólag 4-4,5 millió bor készülhet, amelynek mellékterméke 72-80 ezer tonna törköly lehet. Az MVH pályázatán ugyanakkor a kunfehértói Aranykapu Rt. 40 ezer, az ostorosi Grappa Kft. pedig 450 tonnányi mennyiség feldolgozását vállalta. A helyzetet javítja, hogy a 80 hektónál kisebb pincészetek más ellenőrzött megsemmisítési módot is választhatnak, ami a kötelezően lepárolandó mennyiséget mintegy 20 ezer tonnával csökkentheti. Így is valószínűsíthető azonban, hogy 10-15 ezer tonna törköly kötelező feldolgozásához a kapacitás nem lesz meg.

Az FVM tegnap is egyeztetett az ágazati szakmai szervezetekkel a magyar elképzelésekről – tudtuk meg. Értesüléseink szerint a tárca a lepároltatásra kötelezett pincészetek minimális méretének növelését kívánja kezdeményezni Brüsszelben. (Az agrárminiszter múlt heti tájékoztatóján a módosításra még nem látott esélyt.) A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa a napokban 1000 hektoliteres új üzemnagyságot szorgalmazott a jelenlegi 80 hektós helyett. Információink szerint az FVM most ennél jóval kisebb, legfeljebb 100-140 hektoliteres új határ elérését tartja lehetségesnek. (További könnyítésként el szeretné érni, hogy a lepárlásra kötelezett pincészetek bizonyos feltételekkel más, ellenőrzött megsemmisítési módot is választhassanak, ha a törkölyt nagy költséggel, túlságosan messze lévő feldolgozóhoz kellene szállítaniuk.)

Kétséges ugyanakkor, hogy az uniós bürokrácián mikorra futhat át a jogszabály-módosítás, és Brüsszel egyáltalán hogyan fogadja a magyar kérést. Az EU ugyanis a borhamisítás elleni küzdelem részeként írja elő a törköly kötelező lepárlását, amely a tagországokban általában már 25 hektós termelés fölött kötelező. (Be kell szolgáltatni a borseprőt is, de ennek feldolgozása nálunk nem okoz gondot.) Hazai szakértők ráadásul felhívják a figyelmet arra, hogy nálunk éppen a napokban láttak napvilágot újabb kedvezőtlen hírek a borhamisításokról, ami a magyar javaslat brüsszeli elfogadási esélyeit ronthatja. Szabályozási változtatások nélkül viszont a szüret közeledtével fokozódó feszültségre lehet számítani a hazai termelők körében – állítják szakértők. Egyesek a demonstrációk lehetőségét sem zárják ki, mivel a gazdálkodók a törköly egy részét önhibájukon kívül nem tudnák lepároltatni. Így a piaci támogatások zömétől is elesnének, mivel az EU a dotációkból kizárja azokat, akik a kötelező lepároltatási előírásokat nem teljesítik.