Megszűnne az általánosan kötelező tőkeminimum a kft.-nél az igazságügyi tárca szakértői elképzelései szerint. A jegyzett tőke mértéke a cég céljaihoz igazodna. Cégjogi szakemberek megkérdőjelezik a felvetést.

Elképzelhető, hogy az új társasági törvény már nem fogja megkövetelni a kft.-nél az általános jegyzett tőkeminimumot, amely ma hárommillió forint. Az Igazságügyi Minisztérium szakértői legalábbis megfontolandónak tartanának a jelenlegi kötelező rendelkezésnél rugalmasabb, hitelezővédelmi szempontból hasznosabb megoldásokat. Ezt Gadó Gábor, a tárca helyettes államtitkára közölte a Világgazdasággal. Hangsúlyozta, maga a jegyzett tőke egyébként fennmaradna, illetve bizonyos tevékenységeknél továbbra is kötelező lenne a tőkeminimum. Csupán az arra vonatkozó formális kényszer szűnne meg, mértékét nem a törvény, hanem – a vállalkozás céljaira, szükségleteire figyelemmel – a társasági szerződés rögzítené.

Ma az alapítás időpontjában kell meglennie a hárommillió forint törzstőkének. Abból egymillió forintot szükséges ténylegesen letétbe helyezni, amit a cég már a következő napon értelemszerűen felhasználhat üzleti célra. Az államtitkár szerint ezért meglehetősen álságos a hitelező számára a jelenlegi szabályozás.

Bővebben:
http://index.hu/…r/kft040826/