A kormányfő lemondásával a kormány és a miniszterelnök megbízatása megszűnt, márpedig az Alkotmány szerint, ez esetben a kormány átalakul ügyvezető kormánnyá, a miniszterelnökből pedig ügyvezető miniszterelnök lesz, egészen az új kormány megalakulásáig – mondta egy televíziós műsorban Bragyova András alkotmányjogász.

Az államfőnek meg kell bizonyosodnia afelől, hogy a kormányfő-jelöltnek a parlamentben meglesz a szükséges többsége kormányfővé választásához – mondta a szakértő egy szerda esti televíziós műsorban. Az ügyvezető kormány jogairól az alkotmányjogász elmondta, hogy az a kormány összes hatáskörét gyakorolja, két alapvető kivétellel: nemzetközi szerződéseket nem köthet és rendeletalkotási joga korlátozott, kivéve ha erre a törvény kifejezett felhatalmazza, s ekkor is csak halaszthatatlan esetekben.

Bragyova András azt is elmondta: az államfő őrködik az államszervezet demokratikus, alkotmányos működésén, és “ebbe a feladatába már nem nagyon fér bele, hogy olyan személyt jelöljön, aki nem bírja a többség bizalmát. Különösen akkor, ha van olyan, aki bírja.”

Tölgyessy Péter szerda este, Medgyessy Péter kormányfő lemondását követően úgy nyilatkozott: egy új kormány megalakításához vezető eljárás a kormányfő lemondása esetén nem tart tovább, mint ha konstruktív bizalmatlansági indítvánnyal váltják le a miniszterelnököt. Az alkotmányjogász szerint téves az a feltételezés, hogy ez az eljárás hosszadalmasabb, mint a konstruktív bizalmatlansági indítvánnyal történő kormányváltás.

Mádl Ferenc köztársasági elnök “bizonyára minél hamarabb”, feltehetőleg már csütörtökön megkezdi megbeszéléseit az új kormány megalakítása érdekében – mondta Tölgyessy Péter. Az ellenzéki Fidesz-MPSZ parlamenti képviselője szerint államfőt kötő alkotmányos határidőt, a harminc napot “biztos, hogy nem fogja bevárni Mádl Ferenc, miként egyébként korábban sem várta ezt be egyik köztársasági elnök sem az előző kormányalakítások előtt.”

Ha esetleg a parlament nem szavazna bizalmat az új miniszterelnöknek, az más alkotmányjogi helyzetet eredményezne, de “erről most nincs szó” – tette hozzá Tölgyessy, majd hozzátette, helyes, ha az államfő az összes parlamenti párttal megbeszélést folytat, mert jó az, ha mindenki elmondhatja a véleményét, de most elég egyértelmű, hogy a szocialista párt képes olyan miniszterelnököt jelölni, aki többséget kaphat.