Lamperth Mónika belügyminiszter pénteken hivatalosan iskolai végzettségének hiányára hivatkozva visszavonta Gyurcsány Ferencnél Gergyényi Péter jelölését az országos főkapitányi posztra – értesült a Népszabadság.

A Népszabadság belügyi forrásai szerint a Gyurcsány Ferenc Medgyessy minden jogkörét gyakorló helyettesítőjeként, hogy nem veszélyeztesse a rendőrség működését, az elkövetkező napokban kinevezi az új országos rendőrfőkapitányt. A lap információi szerint ezúttal Ignácz István dandártábornok, Pest megyei főkapitány, Bencze József vezérőrnagy, a VPOP rendészeti főigazgatója és a belügyminiszter bizalmi emberének tartott Ferenczi László vezérőrnagy, az ORFK jelenlegi bűnügyi főigazgatója lehet a befutó.

Mikor Salgó László országos rendőrfőkapitány lemondott a Medgyessy Lamperth három jelöltje közül választott: a belügyminiszter Gergényin kívül még Bencze Józsefet és Ferenczi Lászlót ajánlotta a kormányfő figyelmébe. Végül Medgyessy Gergényit választotta határozottsága és keménysége miatt. A kormányfő lemondása után azonban Lamperth hivatalosan az egyetemi végzettsége hiánya miatt ért támadásokra hivatkozva visszavonta a jelöltek közül Gergényit, így az ő neve már lekerült a főkapitányjelöltek listájáról.