Aradi Zsolt lett a Pénzügyminisztérium államháztartási reformokért felelős miniszteri biztosa. Megbízása augusztus 23-tól hatályos.

Az államháztartás különböző területein folyó reformok összehangolására miniszteri biztost nevezett ki Draskovics Tibor pénzügyminiszter. A miniszteri biztos Aradi Zsolt, a Pénzügyminisztérium főosztályvezetője lett, aki feladatai mellett korábbi munkáját is ellátja. Megbízatása augusztus 23-tól hatályos. Az új miniszteri biztos azon felül, hogy összehangolja a több területen folyó munkákat, megkezdi az államháztartási rendszer felülvizsgálatát, amely kiterjed a feladatok számbavételére és a pénzügyi szabályokra. Ha szükséges, kezdeményezi azok módosítását, továbbá irányítja a központi intézményrendszer átalakítását.

Alapvető tennivalója a feladat- és teljesítményalapú költségvetés és elszámolás információs hátterének kidolgozása, bevezetésének megszervezése. Ez illeszkedik abba a kormányzati elképzelésbe, miszerint olcsóbb, hatékonyabban működő államra van szükség Magyarországon, valamint, hogy ezen a területen is érvényesüljenek azok a teljesítménykövetelmények, amelyek ma már a versenyszférában megszokottak. A teljesítményalapú költségvetés információs hátterének kialakításához kapcsolódik a Kincstár továbbfejlesztése is, hogy megfelelő eszközökkel rendelkezzen a teljesítménymérés és -elszámolás biztosításához.