Augusztus közepén indította el az építőipari beruházásoknál szokásos nyári-őszi razziáját az Országos Munkavédelmi és Munkabiztonsági Főfelügyelőség – írja a Magyar Rádió Online. Az október második feléig tartó ellenőrzésben lapinformációk szerint a mintegy kétszáz munkaügyi ellenőr hetven százaléka vesz részt, és körülbelül ezer építkezésen vizsgálják a munkabiztonsági előírásokat.

Vas megyében a korábbi ellenőrzések alapján jobbak a munkavédelmi feltételek az építőipari beruházásoknál, mint az ország más pontjain. Az állványok legtöbbször jól kiépítettek, és a munkások viselnek védősisakot – mondta el rádiónknak korábban Fekete István, a Vas Megyei Munkavédelmi és Munkabiztonsági Főfelügyelőség igazgatója. Hozzátette, építőiparban dolgozni eleve veszélyesebb feladat, mint mikor az ember egy műhelyben egy szalag mellett tevékenykedik. A munkások legtöbbször a magasban, nehéz munkafeltételek mellett teszik a dolgukat. Problémát legtöbbször az jelent, hogy több alvállalkozó dolgozik egy helyen, és nincsen aki összefogná a különböző tevékenységeket.

A legtöbb helyen nem foglalkoztatnak munkavédelmi koordinátort annak ellenére, hogy azt már európai uniós törvény írja elő a vállalatok számára május 1-je óta. Az alvállalkozók a kivitelezésre szánt pénz kisebb részét kapják meg, emiatt igyekszenek mindenen spórolni. Így takarékoskodni a munkabéreken, a személyi létszámon, a szociális körülményeken, valamint a munkavédelmi feltételeken lehet. Az igazgató hozzáfűzte, az elmúlt fél évben 50 munkavédelmi bírságot szabtak ki, melynek háromnegyede az építőiparból került ki. A kiszabható bírság összege egyébként ötvenezer forinttól egészen 10 millió forintig terjedhet.