A köztársasági elnök 30 nap elteltével az első munkanapon megteszi javaslatát a miniszterelnök személyére. Erről Kovács László, az MSZP elnöke beszélt kedden, miután megbeszélést folytatott Mádl Ferenc államfővel.

  • A köztársasági elnök úr a 30 nap elteltével az első munkanapon megteszi a jelölést – fogalmazott Kovács László . A pártelnök biztosította az államfőt arról, hogy a két koalíciós frakció egyhangúlag igennel fog szavazni a közös jelölt, Gyurcsány Ferenc miniszterelnökségére. Az Igazságügyi Minisztérium hivatalos, Mádl Ferenc köztársasági elnökkel egyeztetett álláspontja szerint a Medgyessy-kormány még 30 napig teljes jogkörű. Csak azt követően javasolhat az államfő a parlamentnek új miniszterelnököt.

Kovács László az államfővel folytatott tárgyalását követően emlékeztetett arra: az MSZP és az SZDSZ a múlt héten levélben fordult Mádl Ferenchez, amelyben arról tájékoztatták, hogy Gyurcsány Ferenc a két párt közös miniszterelnök-jelöltje. Hozzátette: a levélben azt is kérték, hogy a köztársasági elnök a 30 nap elteltével a lehető leggyorsabban tegye meg javaslatát a házelnöknek.

A pártelnök elmondta: a megbeszélésen áttekintették az elmúlt hetek eseményeit és a jelenlegi helyzetet. Mint mondta, “nem volt eltérés az értékelésben”, de bizalmas megbeszélés lévén nem kíván részletekbe bocsátkozni. Kovács László azt mondta: tájékoztatta a köztársasági elnököt a koalíciós egyeztetések menetéről. A tárgyalásokon elsőként a kormányprogramot tekintik át.

  • Ezt szükség szerint, ha úgy látjuk, hogy indokolt, akkor módosítjuk. Alapjait természetesen nem, nem is lenne helyes, hogy a választók többségének bizalmát elnyert programot alapvetően felülírjuk – fogalmazott. Aláhúzta ugyanakkor, hogy bizonyos korrekciókat, átcsoportosításokat, hangsúlymódosításokat lehet végezni azon.

Készült egy lista a kormányprogram eddigi teljesítéséről, és egy másik arról, hogy mi az, ami nem teljesült. Ebben külön szerepel az, amit 2006 tavaszáig meg tudnak csinálni, és melyek azok a tételek, amelyek valamilyen okból nem teljesíthetők a ciklus végéig – közölte a pártelnök. A koalíciós tárgyalásokon szó lesz a kormány szerkezetéről és a koalíciós megállapodásról. A két párt egyeztetést folytat a költségvetésről és az adótörvényekről is a Pénzügyminisztérium bevonásával.

Személyi ügyekre vonatkozó kérdésre válaszolva közölte: a koalíciós tárgyaláson ő azt mondta, az MSZP “nem kívánja korlátozni a miniszterelnök mozgásszabadságát a miniszterek megválasztásában, és ugyanezt várja el a koalíciós partnertől is”. A pártelnök közölte: Gyurcsány Ferenc miniszterelnök-jelölttel csütörtökön folytat majd megbeszélést, mint külügyminiszter és pártelnök.

Kérdésre válaszolva közölte: a miniszterelnök-jelölt arról kért tájékoztatást a honvédelmi minisztertől, hogy az iraki magyar katonai alakulat mandátumának lejártához közeledve mik lesznek a további teendők. Hozzáfűzte: a mandátum az év végén jár le, de “nyilvánvaló, senki nem gondolhatja azt, hogy december 30-án kell megvizsgálni, hogy mi a helyzet, hogy szükség van-e a mandátum meghosszabbítására vagy sem”.

Kovács László azt mondta, először a kormánynak kell kialakítania az álláspontját úgy, hogy mérlegeli az iraki helyzetet, majd a kormány álláspontját terjesztik az Országgyűlés elé. “Ez egy viszonylag hosszú folyamat, ezért azt gondolom, hogy teljesen helyénvaló, ha a miniszterelnök-jelölt már most arra kéri a honvédelmi minisztert, hogy mérje fel a helyzet várható alakulását” – mondta. Hozzátette: ez semmilyen szándékot nem tükröz, ez egy tájékozódás.