A jövőben a gyártó felel az elektronikai hulladékok begyűjtéséért

2004.09.16. Magyarország.hu

A kormány szerdai ülésén elfogadta a hulladékká vált gépjárművekről, az elektromos és elektronikai hulladékok visszavételéről, valamint a bioüzemanyagok és egyéb megújuló üzemanyagok közlekedési célú felhasználásának ösztönzéséről szóló kormányrendeleteket. A miniszterek döntöttek a szerb-magyar kisebbségvédelmi egyezmény megerősítéséről is.

Persányi Miklós környezetvédelmi és vízügyi miniszter a szerdai kormányszóvivői tájékoztatón elmondta: a kormány határozott szándéka, hogy lehetőség szerint kevesebb hulladék keletkezzen, többet hasznosítsanak újra, valamint az is, hogy érvényesüljön a társadalmi igazságosság elve, miszerint a szennyező fizet. Ennek jegyében a miniszterek elfogadták a hulladékká vált gépjárművekről, az elektromos és elektronikai hulladékok visszavételéről, valamint a bioüzemanyagok és egyéb megújuló üzemanyagok közlekedési célú felhasználásának ösztönzéséről szóló jogszabályokat.

A hulladékká vált elektromos és elektronikai berendezésektől a környezetvédelmi követelményeknek megfelelően és ingyen szabadulhatnak meg a fogyasztók. A szakminiszter hozzátette, hogy a visszavételi kötelezettség kiterjed például a háztartási gépekre, az informatikai és távközlési berendezésekre, a szórakoztató elektronikai cikkekre és az elektromos barkácsgépekre.

Az Európai Unió igen magas követelményrendszert állított fel a csatlakozó országok számára. E szerint Magyarországnak évente, egy főre elosztva négy kilogramm háztartási elektromos és elektronikai berendezésből származó hulladékot kell begyűjtenie és hasznosítania. Két év átmeneti mentességgel, 2008. december 31-ig kell elérni ezt a begyűjtési arányt, és kategóriától függően 50-80 % újrafeldolgozást kell teljesíteni. Rendelet született a hulladékká vált gépjárművek visszavételi kötelezettségének bevezetéséről, illetve a visszavett hulladékok kezeléséről. A tárca vezetője kiemelte, hogy a jogszabály értelmében a gyártóknak mérsékelniük kell a veszélyes anyagok felhasználását és beépítését, valamint biztosítaniuk kell, hogy azok könnyebben hasznosíthatók legyenek.

A gyártóknak, forgalmazóknak 2006. január 1-től biztosítaniuk kell, hogy évente legalább 85 tömegszázalékban hasznosítsák a kiselejtezett roncsjárműveket, úgy, hogy az újrahasználati és újrafelhasználási arány legalább 80 tömegszázalék legyen. Az 1980. január 1. előtt gyártott járműveknél a hasznosítást 75 százalékban, míg az újrafelhasználást 70 százalékban elegendő teljesíteni. Legkésőbb 2015. január 1-től az arányoknak - gyártási időtől függetlenül - a hasznosítás terén el kell érnie a 95 százalékot, ezen belül az újrafelhasználásban pedig a 85 tömegszázalékot.

További részletek:
http://www.magyarorszag.hu/…0040915.html