Az új társasági törvény kodifikátorai szerint nincs szükség a kht.-ra. Lesz viszont több formában működtethető nonprofit társaság. Német példa alapján bevezetik az egységes üzletpolitikának alárendelten tevékenykedő elismert vállalatcsoport intézményét. A társasági törvény koncepciója az ősszel kerül a kormány elé.

Úgy néz ki: megpecsételődik a kht.-k sorsa. Az új társasági törvény (gt.) előkészítői legalábbis egyetértenek abban, hogy a közhasznú társaságra mint polgári jogi intézményre nincs szükség, tehát a jövőben megszűnne. Helyére a nonprofit társaság lépne mint kivétel a nyereségszerzést célzó üzleti vállalkozások között – nyilatkozta a Világgazdaságnak Sárközy Tamás professzor, a kodifikációs bizottság elnöke. Az új szabályozás módot adna arra, hogy ne csak kft., hanem egyéb társasági formában is lehessen nonprofit vállalkozást alapítani. Az pedig már egy másik törvényre tartozik, hogy az adott nonprofit kft.-t vagy rt.-t valóban közhasznúnak tartja-e az állam, vagy sem – hangsúlyozta a professzor. Egyébként is, fűzte hozzá, ma sok kht. nem minősül közhasznú szervezetnek, ami önellentmondás.

A nonprofit vállalkozás mellett újdonság lesz az úgynevezett elismert vállalatcsoport és az uralmi szerződés, ami konszernjogunkban hoz radikális változást. A nálunk ismeretlen, ám a német jogban régóta alkalmazott jogintézmények bevezetésével az elkülönült – anyavállalat–leányvállalat jellegű viszonyban álló –, de üzleti értelemben mégis közös irányítású cégek egységes egészként működhetnek. Ma nem egyértelmű, hogy több társaság követheti-e az irányító vállalat érdekeit. Az új gt. révén, az uralmi szerződéssel, a vállalatcsoport legálisan, egységes üzletpolitikai koncepció alapján gazdálkodhat. A vállalatcsoporthoz tartozás, bár kétségkívül korlátozza az autonóm társaságokat, nem jelenti önállóságuk elvesztését.

További részletek:
http://www.vg.hu/index3.php?…