Jövőre megkezdődik az egészségügyi szakrendelők privatizációja, ám azokat csak egészben lehet megvásárolni – jelentette ki a szakminiszter. Kökény Mihály a hét végén tartott járóbeteg-szakellátási konferenciát követően a Világgazdaságnak elmondta, hogy kedvezményes hitelkonstrukciót dolgoztak ki, amit kizárólag az egészségügyi dolgozók vehetnek igénybe.

A 15 éves lejáratú, felső öszszegkorlátot nem tartalmazó konstrukcióban három év türelmi idő után kezdődik meg a törlesztés, a kamat pedig háromhavi Euribor (euró alapú lebegő kamat) plusz maximum évi 4,5 százalék lehet. A tulajdonos önkormányzatok a vagyonértékelést követően gazdasági társaságot alakíthatnak, ezt követően kerülhet sor a munkavállalói résztulajdonosi programról (mrp) szóló törvény alapján a dolgozók tulajdonvásárlására.

A miniszter kijelentette: ugyan még folynak az egyeztetések a jövő évi költségvetésről, ám nem igaz, hogy az az idei nominálértéken befagy. Biztosan prioritás lesz a mentés és a sürgősségi betegellátás, ennek elve az esélyegyenlőség. S mivel hazánkban vezető kór a keringési megbetegedés, folytatják az úgynevezett hemodinamikai laboratóriumok kiépítését, ahol az akut infarktuson átesett, illetve az érrendszeri betegeket látják el.