Négypárti egyezség a nyilas eszmék ellen

2004.09.24. MTI

A négy frakció hamarosan nyilas, nemzetiszocialista eszméket, megnyilvánulásokat elítélő közös politikai nyilatkozatot terjeszt az Országgyűlés elé.

A Fidesz javaslatot tett a szövegre, amelynek végleges formájáról még egyeztetnek a pártok, elvben azonban egyetértenek vele – mondta Salamon László, a nagyobbik ellenzéki frakció képviseletében. "A nyilas, nemzetiszocialista eszméknek semmiféle helye nem lehet a magyar közéletben, és ezt a gondolkodásmódot és minden ehhez tapadó megnyilvánulást mélységesen elítélünk" - tette hozzá.

Az SZDSZ is eltökélt abban, hogy legyen egy négypárti közös politikai nyilatkozat, amit tartózkodó és ellenszavazat nélkül fogad el az Országgyűlés – mondta Gusztos Péter szabad demokrata képviselő.

Úgy tűnik, hogy ezen eszmék elítélésben a magyar parlament pártjai nemcsak egységesek, hanem képesek egymás keze alá is dolgozni, ami szerintem egy páratlan előrelépés – jegyezte meg Juhász Gábor, az MSZP frakcióvezető-helyettese. Az MSZP a büntető törvénykönyv, a polgári törvénykönyv és az egyesülési törvény módosítását kezdeményezi az újfasiszta tevékenység visszaszorítása érdekében.

Csapody Mikós, az MDF képviselője is jelezte, hogy a párt elfogadja a nyilatkozatot, már csak azért is, mert október 15-ig nem lehetséges a törvény módosítása.

  • kapcsolódó anyagok
GYŰLÖLETBESZÉD