Tíz cég vette meg a UMTS mobiltender dokumentumait

2004.09.29. Magyarország.hu

Várakozáson felüli érdeklődés mutatkozik a harmadik generációs mobiltelefon szolgáltatás pályázatai iránt: a pályázati dokumentációt eddig tíz cég vásárolta meg, köztük a jelenlegi és új mobilszolgáltatók, termékgyártók. A társaságoknak november 2-án kell benyújtaniuk a pályázatokat, eredményhirdetés december 1-én lesz.

A Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) augusztus 31-én írta ki a harmadik generáció mobiltelefon-szolgáltatás pályázatait, három frekvenciablokkért a Magyarországon már jelenlevő szolgáltatók versenghetnek, a negyediket pedig egy új mobilcég kaphatja meg. Szeptember 28-ig tíz cég vásárolta meg a pályázati dokumentációt, köztük a három hazai mobilszolgáltató (Pannon GSM, T-Mobile, Vodafone), új szolgáltatók és gyártók. Az érdeklődő társaságoknak szeptember végén konferenciát tartanak, ahol tisztázhatják a pályázattal kapcsolatos vitás kérdéseket, a pályázatokat november 2-án kell leadniuk, az eredményhirdetés december 1-jén lesz.

Kovács Kálmán informatikai és hírközlési miniszter arra számít, hogy a fennmaradó időben még több cég jelentkezik a dokumentációért, mert a magyar infokommunikációs piac az európain kívül már az ázsiai és amerikai befektetők számára is vonzó területté vált. A magyarországi befektetések iránt a 3G szoftverek és hardverek fejlesztésével foglalkozó amerikai Qualcomm, a kínai ZTE és a mobilszoftver-fejlesztő japán Docomo is érdeklődik.