Egyhangú határozatban marasztalta el az MTV Nap-kelte című műsorát az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) panaszbizottságának eljáró tanácsa, mert szerinte a szeptember 18-i adásban burkoltan reklámozták Moldova György író legújabb könyvét.

Az ügyben egy magánszemély nyújtott be kifogást. A panasztevő azt is sérelmezte, hogy a műsorvezető, Verebes István nem határolódott el eléggé Moldova másokra tett sértő kijelentéseitől. A panasztevő ezek között említi, hogy az író a jobboldalt és Orbán Viktor Fidesz-elnököt “gyakorlatilag lenácizta”, Verebes azonban csak látszólag határolódott el ettől, mondván ezt “hivatalból visszautasítja”. A beadvány írója nehezményezi azt is, hogy a műsor producere ahelyett, hogy félbeszakította volna az adást, csupán egy feliratot rakatott ki, mely arról szólt, hogy a riportalany véleménye nem mindíg tükrözi a szerkesztőség álláspontját.

A panaszbizottság határozatában közölte, a műsorszolgáltató megsértette a médiatörvény burkolt reklámra vonatkozó részét. A testület a panasz azon részét viszont, amely a műsorvezető nem kellő elhatárolódására vonatkozott, nem találta megalapozottnak. A tanács szerint ugyanis Verebes egyértelműen elhatárolódott Moldova kijelentéseitől, és feliratában a szerkesztőség is felhívta a figyelmet, a vendégek és a szerkesztőség esetenként eltérő véleményére.