Türelmesek vagyunk, de a türelmünk véges – jelentette ki Jonathan Todd, Frits Bolkestein belső piaci ügyekért felelős biztos szóvivője csütörtökön azt követően, hogy az áfabizottság nem foglalkozhatott érdemben az eva-val, mert nem kapták meg a kért adatokat Magyarországról.

A PM szerint az adatok a múlt héten elmentek, és azokból kiderül, hogy a brüsszeli gyanú – mely szerint az eva csökkenti az ország áfa-bevételeit, és ezáltal az uniós büdzsét is – alaptalan.

Az EU még mindig arra vár, hogy Magyarország igazolja, hogy az eva nem módosítja az adóbevételek szintjét, mondta egy brüsszeli illetékes.

A brüsszeli végrehajtó testület és a tagállamok képviselőiből álló, úgynevezett áfabizottság azt tervezte, hogy ezen a napon foglalkozik újra az eva kérdésével, de a témát le kellett vennie a napirendről, mert a magyar Pénzügyminisztériumból még nem kapta meg az elégséges bizonyítékokat – tájékoztatta az MTI-t Jonathan Todd, Frits Bolkestein belső piaci ügyekért felelős biztos szóvivője.

Megismételte, ha Magyarország nem tudja igazolni az említett tényt, akkor a bizottság szabálysértési eljárást indíthat ellene. Hozzátette, “mi türelmesek vagyunk, de a türelmünk véges”.

Az áfabizottság a jelenlegi állás szerint várhatóan januárban tud újra foglalkozni az üggyel, és nem kizárt, hogy amennyiben a kívánt igazolások akkorra sem érkeznek meg, megindítja a procedúrát.

Az Európai Bizottság már a magyar EU-csatlakozás előtt jelezte: azt gyanítja, hogy az eva jelenlegi formájában nem áll összhangban az értéknövekedési adóról szóló egyik közösségi irányelvvel, ezért Magyarországnak valószínűleg módosítania kell azt. A problémát az okozza, hogy az eva alkalmazásával feltehetően kisebb adóbevételek folynak be, mint ha ez az adózási forma nem létezne.

Jóllehet az adóztatás az unióban csaknem teljes egészében nemzeti hatáskörbe tartozik, az értéknövekedési adóról (áfa) szóló egyik közösségi irányelv szerint az uniónak gondoskodnia kell arról, hogy az áfát valamennyi tagországban harmonizált szabályok szerint szedjék be. Az eva alkalmazása a bizottság véleménye szerint nem áll összhangban az irányelvvel, de Budapest még bizonyíthatja ennek ellenkezőjét.

A napokban mindazon dokumentumokat elküldtük Brüsszelbe, melyeket a bizottság várt tőlünk – mondta az Indexnek Pichler Ferenc. A Pénzügyminisztérium szóvivője szerint a bizottság tájékoztatása egy hosszab folyamat volt, melyben több alkalommal is küldtek tájákoztatást az adónem működéséről, mibenlétéről. A bevételi adatokkal kapcsolatban azonban nem csak a tavalyi adóév végét jelentő májust, hanem az adatok elemzését is meg kellett várni. A szóvivő szerint a különböző elemzésekből, számításokból kiderül, hogy az eva bevezetése nem járt az áfa-bevételek csökkenésével, így biztosra veszik, hogy nem születik hátrányos döntés Magyarországra nézve.