Az Alkotmánybíróság folytatja a kettős állampolgárság ügyében ügydöntő népszavazást elrendelő OGY határozat ellen benyújtott indítványok tárgyalását. A testület megvitatja azt az indítványt, amely szerint alkotmányellenes a Magyar Köztársaság Ügyészségéről szóló törvénynek az ügyész alapvető jogaira vonatkozó egyik rendelkezése.

Egy indítványozó a közigazgatási perben hozott ítélet elleni fellebbezés kizártsága alkotmányellenességének vizsgálatát kérte.

Egy másik indítványozó szerint az alaptörvénybe ütközik a büntetőeljárásról szóló törvénynek a súlyosbítási tilalomra vonatkozó szabálya.

Az alkotmánybírók elé kerül a Polgári törvénykönyvnek a jogalapnélküli gazdagodással kapcsolatos egyik rendelkezését kifogásoló indítvány.

Az Alkotmánybíróság megvitatja az illetékekről szóló törvénynek az illeték mértékére vonatkozó több rendelkezését támadó indítványt.

Napirenden szerepel az az indítvány, amely szerint alkotmányellenes a köztisztviselők jogállásáról szóló törvénynek a köztisztviselői jogviszony megszüntetésével összefüggő egyik rendelkezése.