Perek tucatjaira számíthat a szoftverrendőrségnek nevezett Bussiness Software Alliance (BSA) Magyarország nevű egyesület, miután a Budapesti Igazságügyi Szakértői Kamara hivatalos állásfoglalásában hívja fel a rendőri- és ügyészi szervezet valamint a bírói kar figyelmét a BSA törvénysértő szakértői tevékenységére.

Az állásfoglalás szerint a BSA mint a világ jelentős szoftvergyártóinak érdekvédelmi szervezete magát autentikus, kompetens és objektív szakértői szervezetnek tekinti, holott a BSA a károsultak képviselője, s így nem független, hanem közvetlenűl is érdekelt a szerzői és szomszédos jogok témájában. A hírügynökség úgy tudja, hogy a Kamara azért szánta el magát erre a lépésre, mert tudomásukra jutott, hogy egységes bírói gyakorlat hiányában több esetben fogadták el az egyesület szakértői véleményét, mint az értelmezésre jogosult állásfoglalását, például a szoftver “illegális használata” vagy az “okozott kár értékének meghatározása” kérdésekben.

Ha kiderül, hogy a korábban, az ilyen tárgyban születet bírói ítéletek kizárólag a BSA véleménye alapján születtek, nem kizárt, hogy perújrafelvételekre kerülhet sor. A BSA egy héten belül ígért választ a hírügynökség kérdéseire.