Nemcsak jogi, hanem gyakorlati kérdések is megoldásra várnak azok után, hogy sorkatonát ugyan már nem hívnak be seregbe, de a sorozás intézménye megmarad. A kormányülést követő sajtótájékoztatón erről is hallani lehetett.

A honvédelmi miniszter azt szeretné elérni, hogy ne büntessék meg a sorozásról távolmaradó fiatalokat, ennek lehetőségét közösen vizsgálja meg a szaktárca az Igazságügyi Minisztériummal – mondta Juhász Ferenc a kormányszóvivő tájékoztatón. Az ellenzék hétfőn nem szavazta meg a kétharmados honvédelmi törvény módosítását, így, bár november 3-ától megszűnik a hadkötelezettség, továbbra is megmarad a sorozás intézménye. A kormányülésen elhangzott, hogy évente mintegy 100 ezer fiatalnak kellene alkalmassági vizsgálaton a sorozó bizottság előtt megjelennie, ami körülbelül 10 milliárd forintos kiadás lenne a költségvetésnek.

Bővebben:
http://www.radio.hu/index.php?…