Távközlési árak: az informatikai kormánybiztosság közleménye

2001.05.29. MTI

Téves az az állítás, hogy a kormány a liberalizált mobilpiacot kívánja szabályozni, a hírközlési törvényhez beadott képviselői módosító indítvány egyértelműen a vezetékes hívások ármegállapítására vonatkozik, minden más mobilhívás szabadáras marad - mutat rá a Miniszterelnöki Hivatal informatikai kormánybiztosságának hétfőn az MTI-hez eljuttatott közleménye.

A közlemény hangsúlyozza: két hazai mobilszolgáltató májusi áremelése is példázza, hogy a vezetékes hálózatból kiinduló, a mobil hálózatban végződő hívások jelenlegi árszabályozásának fenntartása nem a fogyasztók érdekeit szolgálja.

A kormány indokolatlannak tartja, hogy a vezetékes hálózatból a mobil hálózatba irányuló hívás díját a mobilszolgáltatók határozzák meg. Ez a megoldás nem csak a vezetékes hálózati előfizetőket érinti hátrányosan, hanem a piaci versenyt is torzítja. A jelenlegi helyzetben a mobilszolgáltatók által végrehajtott áremelés azt a látszatot kelti az előfizetőkben, hogy a hívás díját a ma még monopolhelyzetben lévő vezetékes szolgáltató emeli meg.

A közlemény szerint nem volt jó döntés 1997-ben az, amelynek alapján a vezetékes-mobil hívás díját nem az a szolgáltató állapítja meg, amelytől a hívás kiindul.

Ezt a problémát akarja megoldani a parlament előtt lévő, az egységes hírközlési törvényjavaslathoz benyújtott képviselői módosító indítvány. Ennek lényege, hogy a kezdeményezett hívások díját minden esetben az a szolgáltató határozza meg, amelytől a hívást kezdeményezik. Ez a lépés szükséges ahhoz, hogy a verseny jobban kiteljesedjen, hiszen jelenleg a vezetékes hálózatból a mobil hálózatba irányuló hívásoknál nincs verseny és évek óta nem igazolható magas díjak alakultak ki. A tervezett változtatás csökkenti a vezetékes szolgáltatóknak a mobilszolgáltatókhoz viszonyított versenyhátrányát. A mobilszolgáltatók költségei nem igazolták az általuk megállapított magas fix-mobil hívásdíjakat - hangsúlyozza a közlemény.

Az új hírközlési törvény teljesen megfelel a hatályos európai uniós szabályozásnak, annak irányelveit alkalmazza a magyarországi viszonyokra.

Így például a közlemény szerint 1999-től a vezetékes szolgáltató állapítja meg a mobil hálózatba irányuló hívás díját Dániában, Svédországban, Olaszországban, Ausztriában, az Egyesült Királyságban, de Franciaországban is szorgalmazzák ezt az árszabályozást.

A közlemény hangsúlyozza: megtévesztő tehát a mobilszolgáltatók május 27-i sajtótájékoztatóján a lehetséges hatósági áras és a ma érvényes mobilhívás fogyasztói árára vonatkozó összehasonlítás. Egy valós piaci versenyhelyzetet vonatkoztat ugyanis egy jelenleg még nem működő piaci helyzetre.

  • kapcsolódó anyagok
HÍRKÖZLÉS