A Fővárosi Főügyészség további két hónappal meghosszabbította a nyomozás határidejét a Népszava által nyilvánosságra hozott kazetta-ügy kapcsán befolyással való üzérkedéssel gyanúsított Torgyán Attila és Benczéné Tóth Judit elleni ügyben az ORFK indítványára – közölte Kis Gergely, a Legfőbb Ügyészség sajtótitkára kedden az MTI érdeklődésére.

Elmondta: a rendőrség indoklása szerint az ügy teljes körű tisztázásához további nyomozati feladatokra van szükség. A nyomozás határideje június 6-án járt volna le.

Torgyán Attilával kapcsolatban a Népszava által kirobbantott kazetta-ügy kapcsán merült fel a gyanú, hogy a múlt év tavaszán Benczéné Tóth Judit ügyvéd közvetítésével hárommillió forint kenőpénzt kapott egy vállalkozástól.

A gyanú szerint ezért az összegért kellett közbenjárnia édesapjánál, Torgyán József akkori földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszternél egy pályázat kedvező elbírálása érdekében.Az ORFK Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatósága befolyással üzérkedés alapos gyanúja miatt, ismeretlen tettes ellen rendelt el nyomozást februárt 6-án a kazetta-ügyben.

A rendőrség szervezett bűnözés elleni igazgatóságának nyomozói Torgyán Attilát ez év március 14-én, Benczéné Tóth Judit ügyvédet, az ÁPV Rt. felügyelő bizottságának kisgazdapárti tagját február 23-án hallgatták ki gyanúsítottként.