A rendőrség november második felében indítja el kísérleti jelleggel középiskolai bűnmegelőzési programját. Az interaktív foglalkozásokon az erőszak különböző megnyilvánulásait is bemutatják.

A november második felében induló ELLEN-SZER elnevezésű program a bűnügyi tapasztalatok szerint a legveszélyeztetettebb korosztályt, a 16-17 éveseket készíti fel arra, hogyan védekezhetnek az őket érő káros társadalmi hatások ellen – közölte Bene László országos rendőrfőkapitány. Hozzátette: az ELLEN-SZER az általános iskolákban működő rendőrségi bűnmegelőzési program, az úgynevezett D.A.D.A. (dohányzás, alkohol, drog, AIDS) folytatása, kiterjesztése az idősebb korosztályok számára. Csendes László, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) bűnmegelőzési és esélyegyenlőségi osztályának vezetője elmondta: a rendőrök által vezetett interaktív foglalkozások témája lesz a rendőrség munkájának ismertetése, a devianciák, az erőszak különböző megnyilvánulásainak bemutatása, valamint a foglalkozásokon szó lesz a szenvedélybetegségekről is.

Az osztályvezető közölte: a 14 órából álló program során alkalmanként két órában a diákok aktív részvételével próbálnak majd a rendőrök megoldásokat találni a különböző problémák kezelésére, helyzetgyakorlatok, szituációs játékok, ismeretátadás, konkrét esetek bemutatásának segítségével. Mint mondta, a program az ország hét városában, Budapesten, Miskolcon, Békéscsabán, Makón, Vácon, Kőszegen és Zalaegerszegen indul el kísérleti jelleggel összesen 9 iskolában. A következő tanévtől már jelentkezhetnek az érdeklődő iskolák a programra, amelybe mintegy 40 rendőr kapcsolódik be. Az eseményen Ferenczi László, az ORFK bűnügyi főigazgatója adta át az “Év D.A.D.A. rendőre” díjakat annak a hat rendőrnek, akik kimagasló munkával vettek részt az általános iskolai programban. A 13 éve működő program, amelyben 420 rendőr vesz részt, a 2003/2004-es tanévben már több mint 62 ezer általános iskolás diákhoz jutott el.