Elérhetővé vált Ferencváros e-önkormányzati honlapja, ahol a lakosok elektronikus úton intézhetik hivatalos ügyeiket, többek között: parkolási engedély igénylését, építmény és telekadó bevallást, adóegyenleg ellenőrzést, gépkocsi kijelentését, 0-ás igazolás igénylését.

Elindult az e-ügyintézés a IX. kerületi lakosok számára Ferencváros új e-önkormányzati honlapján, jelentette be Kovács Kálmán informatikai és hírközlési miniszter jelenlétében a Ferencvárosi Önkormányzat és a NetLock Kft. a mai napon tartott sajtótájékoztatón. Az ügyfeleknek ezentúl nem kell feltétlenül sorban állniuk a hivatalban, hogy ügyeiket elintézhessék – ezt megtehetik otthonukból is a számítógépük segítségével. Parkolási engedélyt igényelhetnek, elküldhetik építmény és telekadó bevallásukat, ellenőrizhetik adóegyenlegüket, kijelenthetik gépkocsijukat, 0-s igazolást igényelhetnek elektronikus aláírás használatával.

A projekt beindításához a NetLock Kft. Magyarország első minősített hitelesítés-szolgáltatója a Ferencvárosi Önkormányzat számára az elektronikus formanyomtatványok elektronikus aláírással való hitelesítését biztosító technológiát és a lakosság által igényelhető fokozott biztonságú tanúsítványokat szállította. A NetLock szolgáltatásával az önkormányzat és a kerületi lakosok közötti kommunikáció biztonságossá vált.

Elektronikus ügyintézés elektronikus aláírás használatával

A IX. kerületben az interneten keresztül történő kommunikáció biztonságossá tételéhez a legmagasabb szintű technológiát a PKI-t (nyilvános kulcsú infrastruktúrát) alkalmazták. A NetLock Kft. magas színvonalú szolgáltatásai közül a Form Signing modul az a szoftver, amely a Ferencvárosi Önkormányzat honlapján kitöltött elektronikus űrlap elektronikus aláírással való ellátását végzi. Segítségével a kerületi lakosok otthonukból, vagy a kerületben elhelyezett e-Magyarország pontokról könnyedén elérhetik Ferencváros elektronikus honlapját, és percek alatt elintézhetik ügyeiket.

A NetLock Kft. a Ferencvárosi Önkormányzaton keresztül tanúsítványokat bocsát a kerületi lakosok részére, hogy megteremtse a hiteles kommunikáció lehetőségét és felgyorsítsa az elektronikus ügyintézés elterjedését. A kerületi lakosok közül az első száz igénylő számára az Önkormányzat által finanszírozott tanúsítványokat – és természetesen a továbbiakat is – az elektronikus ügyintézés számtalan más területén alkalmazhatják majd a felhasználók. Például 2005. áprilisától – várhatóan – elektronikusan adhatja be adóbevallását Magyarország minden fokozott biztonságú tanúsítvánnyal rendelkező állampolgára. Az elektronikus számlázás elterjedése pedig nemcsak az egyes folyamatokat gyorsítja fel, hanem lehetővé teszi a piaci szereplők számára, hogy az ügyvitel során keletkezett papír alapú dokumentumokat ne kelljen óriási összegekért raktárban tárolni.