Az Európai Parlament (EP) legnagyobb frakciója, a konzervatív, kereszténydemokrata pártokat tömörítő Európai Néppárt jelezte, támogatni fogja az új Európai Bizottságot, s mivel a másik két fő EP-képviselőcsoport, a szocialisták és a liberálisok szintén hajlanak erre, a José Manuel Duarte Barroso vezette testület joggal bízhat abban, hogy a jövő csütörtöki parlamenti voksoláson megkapja a képviselők többségének támogatását.

Ha ez így történik, akkor az új EU-bizottság november 22-én munkába állhat, leváltva a hónap eleje óta “túlórázó” elődjét, a Romano Prodi vezette testületet. Addig azonban a Barroso-bizottság két új tagjának, illetve Kovács Lászlónak, aki tárcát cserélt: az energiaügyek helyett az adó- és vámügyek felelősévé jelölték, újra válaszolnia kell a parlamenti bizottságok kérdéseire, s Kovácsra nehéz meghallgatás vár.

“Az Európai Néppárt (EPP) azt szeretné, ha a Barroso-bizottság a jövő héten felállna” – nyilatkozta pénteken az EPP szóvivője, Robert Fitzhenry. Ugyanakkor célzott rá, hogy a dolgokat még megbonyolíthatja, ha a jövő hét eleji parlamenti meghallgatásokon valaki nagyon rosszul szerepel. “Ha teljes katasztrófa történik, csak Isten tudja, mi lesz” – mondta Fitzhenry brüsszeli sajtóértekezletén.

További részletek:
http://hirek.mti.hu/eu/cikk/36420/