Érvénytelen az időközi parlamenti választás a Nógrád megyei Szécsényben, valamint Sopronban és környékén, ezért november 28-án második fordulót kell tartani – közölték az MTI-vel a helyi, illetve a területi választási irodák vezetői vasárnap este.

Szécsényben és térségében a választásra jogosultak 28,84 százaléka vett részt a voksoláson – mondta Bartusné Sebestyén Erzsébet, az országgyűlési egyéni választókerületi választási iroda vezetője. A szavazás akkor lett volna érvényes, ha a választásra jogosultak több mint fele leadja voksát. Sopronban és környékén, a Győr-Moson-Sopron megyei 7-es számú választókerületben is érvénytelen az időközi országgyűlési képviselő-választás első fordulója. Az eredménytelen első fordulóban a tíz képviselőjelölt közül Nagy Andor (Fidesz-KDNP) a voksok 50,1 százalékát kapta, Borenszki Ervin (MSZP-SZDSZ) a szavazatok 27,8 százalékát, a harmadik helyen álló idősebb Gáspár Győző (független) pedig a voksok 10,7 százalékát szerezte meg.

Sopronban és környékén, a Győr-Moson-Sopron megyei 7-es számú választókerületben is érvénytelen az időközi országgyűlési képviselő-választás első fordulója, mivel a választásra jogosultaknak 31,98 százaléka adta le szavazatát – mondta Kovács Béla, a Győr-Moson-Sopron megyei területi választási iroda vezetője. Sopronban és a környező településeken: Ágfalván, Fertőrákoson, Harkán és Kópházán összesen hét jelölt indult a képviselői helyért. Firtl Mátyás, a Fidesz jelöltje a szavazatok 53,6 százalékát, Kránitz László MSZP-s jelölt a szavazatok 34,4 százalékát kapta. Kóczán Zoltán SZDSZ-es jelölt a voksok 4,2 százalékát szerezte meg.

Az időközi országgyűlési választást mindkét helyen azért tartották, mert a körzetek egyéni képviselői – Szécsényben Surján László, Sopronban pedig Szájer József – mindketten fideszes politikusok – a júniusi európai parlamenti választásokon is mandátumot szereztek, és a magyar parlamentben szerzett helyüket – a jogszabályoknak megfelelően – visszaadták. A második fordulóban mindazon jelöltek indulhatnak, akik az első fordulóban pályáztak a képviselői tisztre – mondta Rytkó Emília, az Országos Választási Iroda vezetője. A két egyéni választókerületben az lesz képviselő, aki a legtöbb érvényes szavazatot kapta, feltéve, hogy a szavazáson a választópolgárok több mint egynegyede leadja voksát.