Megnyerte Komlóska a pert, amit a településen működő mobilposta-szolgáltatást engedélyező Nemzeti Hírközlési Hatóság ellen indított. Ezzel elkezdődhet az aláírásgyűjtés is az ügyben.

Kovács János, a Zemplén megyei település ügyvédje a Független Hírügynökségnek elmondta, hogy a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei bíróság csütörtöki döntése hatályon kívül helyezte a hírközlési hatóság korábbi eljárásait az ügyben és új vizsgálatot rendelt el.

Komlóska azért tiltakozik a mobilposta ellen, mert szerintük a fixposták megszűnésével hátrányos megkülönböztetés érte a települést, illetve a posta nem teljesíti a törvényben vállalt kötelezettségeit.

A hírközlési hatóság korábbi két eljárásában megállapította, hogy a Magyar Posta a jogszabályoknak megfelelően üzemelteti szolgáltatását Komlóskán.
A mostani ítélet ezt a határozatot helyezte hatályon kívül és adta vissza felülvizsgálatra a kérdést a szakhatóságnak.