Közbeszerzésről érthetően - fókuszban az elektronikus közbeszerzés | Budapest, 2019. április 4. csütörtök | Regisztráljon most!

Törvény az élet végéhez való jogról Franciaországban

2004.12. 5. Magyar Rádió

Franciaországban a nemzetgyűlés elfogadta a passzív eutanáziát engedélyező törvényt. Az egészségügyi miniszter a vita után azt mondta, hogy a törvénnyel életünk vége új arcot kap Franciaországban, ezentúl a választás, nem pedig az engedelmeskedés pillanata lesz.

felsőháznak még szavaznia kell, de nyilván ott is átmegy a törvény, tudva azt, hogy egy fölmérés szerint 10 ember közül, több mint 8 úgy véli, meg kell adni a jogot, hogy ha kívánják az érintettek szabadon dönthessenek saját halálukról. Jó egy évvel ezelőtt a keresztényi meggyőződéséről ritkán szóló Raffarin kormányfő azt mondta, hogy az életről határozni, nem politikusok dolga.

A passzív eutanáziáról van szó, a más segítségével végrehajtott, aktív forma továbbra is tiltott Franciaországban. Az új törvény értelmében nem szabad a gyógyíthatatlan betegek kezelését „ésszerűtlen makacssággal folytatni”.

Bővebben:
http://www.radio.hu/index.php?…

  • kapcsolódó anyagok
EUTANÁZIA