Egy amerikai esküdtbíróság hétfői döntése szerint két káreseménynek számít a New York-i Világkereskedelmi Központ (WTC) ikertornyai ellen 2001. szeptember 11-én elkövetett merénylet.

Ezzel a károsult, az ikertornyokat lízingelő Larry Silverstein az egy káresemény díjaként megjelölt 3,5 milliárd dollárnál 1,1 milliárddal több kártérítésre számíthat az ebben a perben alperes kilenc biztosítótól. Az ügyben érintett kilenc nagy biztosítótársaság – amelyekkel szemben az 1,1 milliárd dolláros bizosítási követeléstöbblet fennáll – ügyvédei amellett érveltek, hogy a két terrortámadást egy biztosítási eseménynek kell tekinteni. Véleményük szerint egyetlen összehangolt akcióról volt szó, és ezen az sem változtat, hogy valójában két repülőgépes támadás történt egymás után, külön-külön a törnyok ellen. A jogi küzdelem a merényletek után röviddel megkezdődött a biztosítók és Larry Silverstein között. Silverstein, – aki a WTC-t röviddel a terrortámadás előtt lízingelte 99 évre – dupla, a két toronyra összesen kétszer 3,5 milliárd dolláros kártérítés kifizetését követeli az ügyben érintett számos biztosítótól. Indoklása szerint két különböző repülőgép rombolta le a WTC két tornyát, tehát két eseményről van szó.