Az új tagállamok már most készülődnek az EU soros elnöki tisztségére. Szlovénia, amely Németországgal és Portugáliával együtt 2007-ben az új tagállamok közül elsőként töltheti be a soros elnöki posztot, már most gyűjti az ötleteket munkájához a régi tagállamoktól.

A soros elnökség tekintetében a korábban, a kormányközi konferencián (2004. május 18.) született megállapodás értelmében a soros elnöki tisztséget három tagállam látja majd el, azonban a három tagállam közül továbbra is csak egy lesz fél évig elnök, a másik két ország csak segíti elnöksége alatt. A három tagállam így együttesen 18 hónapig látja majd el az elnöki posztot. A Tanács elnökét két és fél évre választják meg.

Egy szóvivő elmondása alapján már Litvánia is nekilátott az előkészületeknek, pedig a litvánok – Görögországgal és Írországgal – majd csak 2013-ban kerülnek sorra.

A rengeteg adminisztratív teendő, az elnökség hat hónapjában rendezett több száz találkozó és tanácsi ülés megszervezése és levezetése különösen a kis tagállamok számára megterhelő. Ugyanakkor remek lehetőség arra, hogy az adott tagállam pozitív képet alakítson ki magáról, hiszen az elnökség ideje alatt a miniszterek és kíséretük az egész országot bejárják a találkozók helyszínétől függően.

De az elnökség betöltése más gyakorlati problémákat is felvet. Például, hogy az adott tagállam elegendő hellyel rendelkezik-e Brüsszelben, ahol a megnövekedett feladatok miatt újabb politikai szakértőknek kell helyet biztosítani. Ljubljana például elnöksége alatt 60-ról 150-re tervezi növelni Brüsszelben dolgozó tisztségviselőinek számát.

Az elnöki csoportok megállapításánál arra törekedtek, hogy abban az új tagállamok mellett legalább egy régi tagállam is helyet kapjon, és fontos volt az is, hogy az országok ne egy földrajzi régióból kerüljenek ki.

Így került egy csoportba például Lengyelország, Dánia és Ciprus, illetve Olaszország, Lettország és Luxemburg.

Szlovéniát követően az új tagállamok közül Csehország kerül sorra, amely 2008-ban Franciaországgal és Svédországgal alkot elnöki hármast.

Magyarország valószínűleg 2010 első felétől lehet tagja az EU soros elnöki tisztét másfél évig ellátó, három országból álló csoportnak.