December 20-ig jelentkezhetnek be a 2005-ös adóévre az egyszerűsített vállalkozói adó hatálya alá a vállalkozók és a vállalkozások – a Magyarország.hu összeállítása

Jövőre harmadik évébe lép az egyszerűsített vállalkozói adózás (eva) rendszere, amelyről 2002-ben alkotott törvényt az Országgyűlés. Ez az adónem kifejezetten sikeresnek mondható, hiszen miközben egyszerűbbé tette a kisebb vállalkozók adóadminisztrációját, tavaly is, idén is a tervezettnél több bevételt eredményezett.

Az első adóévben, 2003-ban 16 milliárd forint volt az előirányzat, ezzel szemben az évi evabevétel meghaladta a harmincmilliárdot. Idén az ötvenmilliárd forintos eredeti előirányzattal szemben csaknem 65 milliárd forintnyi eva folyt be az államkasszába.

A dinamikus növekedéshez hozzájárult, hogy tavaly 24 ezerrel nőtt, így már meghaladta a nyolcvanezret azoknak a vállalkozóknak és vállalkozásoknak a száma, akik és amelyek az eva szabályai szerint adóznak.

Bővebben:
http://www.magyarorszag.hu/…0041203.html