A pénzügyminiszter szerint a jövő év végén hatályba léphet az egységes kincstári vagyonról szóló törvény. A privatizációval foglalkozó szakemberek arra hívták fel a figyelmet, hogy a magánosítás még csak az állami szektorban közeledik a végéhez.

A magánosítás befejezése után egységes kincstári vagyonként kell kezelni az összes állami tulajdonú vagyont – vélekedtek a privatizációról szóló pénteki szakmai konferencián előadó szakemberek.

Felvetésük szerint az állami tulajdonban lévő ingó- és ingatlanvagyon, a forgalomképes állami tulajdonú cégek, az állam működését szolgáló vagyonelemek, az állami pénzeszközök és kötelezettségek egységes kincstári vagyont képeznének. Draskovics Tibor pénzügyminiszter a konferencia megnyitójában jelezte, hogy készül a törvénytervezet, amit a jövő év végére szeretnének elfogadtatni.

A tanácskozás résztvevői felhívták a figyelmet arra, hogy az állami vagyon privatizációja ugyan a végéhez közeledik, de az önkormányzati tulajdon és az államháztartás nagy elosztórendszereinek piacosítása még hátravan. A szakemberek emlékeztettek, hogy a privatizáció folyamata a gazdasági szerkezetváltás motorja volt, és meghatározó szerepet vitt a társadalmi-gazdasági átalakulásban.
A kutatók szerint jelentős tulajdonosi átrendeződés lesz Magyarországon is a globalizációval összefüggésben, de ez már független a privatizációtól.