A Magyar Nemzeti Bank azt mérlegeli, hogy az alkotmánybíróságnál keres jogorvoslatot a parlamentben hétfőn megszavazott jegybanktörvény ügyében – ezt Járai Zsigmond, az MNB elnöke közölte a Reuters-szel Frankfurtban, ahol a bankvezető az Európai Központi Bank (EKB) tanácsülésén vesz részt.

A jövő év elején hozhat az MNB végleges döntést a törvényi eljárásról, azután, hogy az MNB megvizsgálta, ki fordulhat a kérdésben az alkotmánybírósághoz, mivel – mint Járai mondta – “úgy tűnik, hogy ezt a központi bank egymaga nem teheti meg”. Maga az eljárás Járai szerint legalább fél évig tarthat. Az új jegybanktörvény értelmében a jelenleg 9 tagról 13-ra növelik a monetáris tanács tagjainak számát, és e testületbe Gyurcsány Ferenc miniszterelnök nevezhet ki négy új tagot.

Járai meggyőződését fejezte ki, hogy a törvény ellentétes az európai alkotmány szellemével, amely szerint a kormány nem gyakorolhat befolyást a monetáris politikára. Járai hozzátette, hogy az MNB még az esetben sem távolodik el a szigorú és óvatos pénzpolitikától, ha kinevezik a monetáris tanács új tagjait.

A Reuters emlékeztet arra, hogy az EKB december negyedikén tette közzé véleményét, és ebben aggodalmát hangoztatta a javasolt banktörvény egyes pontjaival kapcsolatban, főként a két alelnök megbízatásának lejárata előtti leváltását kifogásolta. Az EKB ellenvetésére a törvényben már nem szerepel ez a pont.